{Fejezetek}

{Prológus:A Sors keze}

  

"- Otthonról jött! – hangom egy pillanatra elcsuklott, s remegő kezekkel bontottam fel az elefántcsont színű borítékot, melyből lavinaként zuhant ki, pár nála kisebb cetli. Közelebb sem kellett hajolnom azért, hogy jobban szemügyre vegyem, hiszen, eme távolságból is sikerül rálátás nyernem a töménytelen számú fotóra, melyeken régi, nemes pillanatokat örökítettünk meg."

{A búcsú mindig szomorú}

"Amikor elmentél, eszembe sem jutott azt a szót használni, hogy Ég veled, mert az olyan, mintha már soha többé nem látnánk egymást viszont. Sokkal kézenfekvőbbnek gondoltam azt, hogy Viszlát, hisz abban meglapul a remény. A reménynek pedig elég egy szikra, hogy lángra lobbanjon és sohase hunyjon ki. Emlékezz rá, bár minden búcsú nehéz, nem mindegyik szól örökké."

{Visszaforgatni}

"Harry - szólított meg dühösen Will. - Mire volt ez jó? Miért támadtál rá Jane - re? - hangja számon kérő volt, s egyre csak próbálta fülön ragadni tekintetemet, de az minduntalan csak a tömeget kutatta és ugyanúgy, mint Jane szavait, az övéit is félvállról vettem. - Mert ehhez volt kedvem - vállamat megrántva, számat nemtörődöm módon biggyesztettem le, s elfordulva tőle nem szándékoztam több jelentőséget tulajdonítani sem neki, sem pedig az értelmetlen kérdéseinek."

{A szakadék peremén}

"Ő elment, én pedig teljesen a padlóra kerültem. Egyre csak a feladás járt a fejemben, egy hang azt suttogta, hogy 'Ugorj!', én pedig kis híján meg is tettem. 

Már fél lábbal elrugaszkodtam a talajtól, egy lépés kellett volna, és elnyel a sötétség, de jött egy kar, ami visszarángatott a valóságba, visszahozott az életbe. Sosem lehetek elég hálás neki, hogy mellettem állt, amikor mindenki magamra hagyott."

{Mit akarsz a lányomtól?}

"- Nos, nem húzom tovább az időt! - törte meg a kínos csendet némi feszengéssel, ugyanakkor már látszott rajta az összeszedettség nyoma is. - A lényegre térek! Mit akarsz a lányomtól? - Ezzel pontosan mire akar kilyukadni? - összevontam szemöldökeimet, s karjaim mellkasom előtt kereszteződtek, míg testem várakozást sugallt." 

{Igazi vagy csak illúzió?}

"Vannak pillanatok, amikor magunk sem tudjuk, mi is a helyes, hogy mi is a valóság. Az eszünk felülkerekedik rajtunk, és bár a szívünk dübörögve ordibál, mi már nem halljuk meg, amit oly hangosan üvölt. Talán nem is akarjuk meghallani, és önző mód a saját fejünk után megyünk. De ami adott pillanatban a fellegekbe repít, lehet, hogy idővel pont az taszít a legsötétebb mélységbe. Oda, ahonnan nincs visszaút, és ha mégis, akkor azért hatalmas árat kell fizetni."

{Hogyan tovább?}

"Idő. Egy fogalom, mely minden lépésével tengelye körüli mozgást végez. Sosem áll le és legkevésbé sem fárad el, hiszen becsülettel látja el feladatát. Egy dolgot azonban képtelen megtenni, amely talán a legjobb orvosság lehetne. Feledni. Igaz idővel képes a fájdalmat csillapítani, de végérvényesen kiölni nem tettre kész a szívünkből a fájdalmas emlékeket. Ezekkel önmagunknak kell megbirkóznunk, amely sok esetben segítség nélkül lehetetlen!"

{Légy bátor!}

"A barátaink azért vannak, hogy a helyes irányba lökdössenek minket, amikor mi képtelenek vagyunk meghozni a megfelelő döntéseket. Őszintén a képünkbe vágják, amit elrontottunk, még akkor is, ha mindezekkel szembenézni fájdalmat okoz a lelkünknek. Segítenek, azonban a folytatás már rajtunk áll. Hallgatunk arra, aki törődik velünk, vagy makacsul megyünk a fejünk után."

{Elveszett sorok}

"Szálak, fonatok, kötések. Mindhárom dolog arra hivatott megszületni, hogy összetartson, egybe tekerjen kismillió dolgot és eseményt. Ám, van, mikor a csomók meglazulnak és minden, ami régen fontos volt kihullik markunkból és más tenyerébe száll. Elveszítünk egy személy, aki másra ruházza át az érzéseket, melyekre mi mindig is epekedve vártunk!"

{Keserű viszont látás}

"Van amikor vágyunk valamire, amit elérhetetlennek tartunk és mégis felbukkan. Én téged pont ilyennek gondoltalak és láss csodát hazajöttél. Akár csak a tékozló fiú, te is megtaláltad az otthonodhoz tartozó ösvényt. Én pedig megrettentem. A szívem összeszorult, a szám képtelen volt megformálni az elmémben megbújó szavakat és ez cselekvésre késztetett. Olyat tettem a pillanat hevében, amire nem vagyok büszke és soha nem is leszek."

{Énekeld el}

"Dal. Egy eszköz, amellyel sok érzelem kifejezhető és hozható szívünk dobozának legaljáról a napos, oxigénnel üde felszínre. Sokfelé sodornak minket szálai, s mindig azon vagyunk, hogy életünk jelentős részévé váljanak az általa közvetített érzelmek. S olykor akkor is hasznát vesszük, mikor bocsánatért esedezve körmöljük le elménk kottájából a bocsánatkérő szavakat!"

{A remény első fénysugara}

"Megbocsátás. Az érzés, melyre születésünk első pillanatától kezdve, az utolsó lélegzetvételünkig képesek vagyunk, mégis oly csekély a száma azon pillanatoknak, mikor élünk eme lehetőségünkkel.

Félek, hogy az én szívem is túl makacsnak fog bizonyulni a magam ellen vívott csatában, s mire észbe kapok, már elszalasztottam az utolsó esélyt arra, hogy visszakapjalak."

{Az enyém!}

"Egyetlen szívdobbanás képes kifejezni megannyi érzésfonalat. Az emberek puszta szavak nélkül képesek eljuttatni másokhoz a szívükben lévő érzelmeket azonban vannak, kivételes esetek mikor csak szórezgések által vagyunk képesek megnyilvánulni. Hiszen a szavak képesek a legjobban összetörni és ezekkel leginkább kombinálható a gyűlölet!"

{Szeretnék hinni}

"Hinni sok mindenben lehet. Szavakban, tettekben, a jövőben s ígéretekben is. A bőség zavara pedig sok embert össze tud zavarni, ami alól én magam sem voltam kivétel. A szívem minden egyes dobbanása Őt támogatta, viszont az eszem… megállás nélkül ellene szövetkezett. Az pedig, hogy végül melyikre hallgattam? Fogalmam sem volt, talán mind a kettőre egyszerre."

{Váratlan látogató}

"Látogató. Egy olyan személy karaktere, aki a legváratlanabb esetekben, és jelen pillanataink fényébe szökhet, egyetlen szófoszlányi bejelentés nélkül. S habár bosszant bennünket a váratlan fordulat, minden gyökerestül megváltozik egy jó alapú terv következtében!"

{Nem jött össze}

"Az emberek gyakran emlegetik azon szólást, miszerint Aki másnak vermet ás, maga esik bele. S csak abban a pillanatban jöttem rá, mennyire is bölcs volt eme szavak kitalálója, amikor én magam is részese lettem egy hasonló cselekménysorozatnak."

 {Szövetség}

"A szövetség egy olyan töretlen kötelék, amelyben két vagy akár több fél részesíti meg bajtársával terveinek gyökerét. Olyan kenetű dolgokat raktároznak el eme szoros kapcsolatban, amely mások előtt millió szóval borított, méghozzá a védekezés, s bujkálás szempontjából. S hogy, hogyan alakul a vég kifejlett az mind csak a terv alaposságától és az azt kitaláló karakterektől függ!"

{Hazug szavak}

"Az ember sosem önszántából válik kétszínűvé. Kivétel nélkül, minden egy kegyes, félre vezető aprósággal kezdődik, ami csak az idő folytonos múlásával növekszik oly óriásivá, mely felett már nem vagy képes uralkodni. Túl késő lesz, s már csak azt veszed észre, hogy betemetett a lavina. Hogy nem kapsz levegőt az ostoba, önző, magad kreálta hamis valóságban. Hisz a hazugság mindig újabb hazugságokat szül."

{Gondolj bele!}

„Gondolatvilágok felszínének sokasága rejtőzik egy emberi lény elmebeli birodalmában, amely az esetek különbözőségéhez mérten irányítja az adott egyed valóságbeli mozzanatmódú tetteit. S ezek nem csupán testfelületünk rezdüléseit, hanem az ajkaink mögött megbújó szóformáló rendszereinket is kezelésbe képesek venni. S olykor van, aki mégis félre kívánja taszítani szemgödrünk ura elől azokat a fellegeket, amik bár sötétek mégis hazugság módja miatt gyűltek oda, ezzel elhomályosítva a valós panorámasíkokat!”

{Képek a múltból}

"Emlékezés. Egy tevékenység, melyre minden egészséges ember képes, s bár általában a szép képeket elszürkíti a sok sérelem és fájdalom, mi mégis bőszen ragaszkodunk a múlthoz, melyet magukban hordoznak. Hisz a már bejárt rögös útnak köszönhető, hogy azokká váltunk, akikké. S talán épp ezért mutatta meg nekem ő is azt a helyet, ahol minden kezdődött. Ahol, bár akkor még nem tudta, de először hazudott nekem."

 {Második lépés}

 „A talp mozog és érintkezik a talajjal, s ezekkel együtt az idő és a lépéseink is alattomos módú jelleggel alakíthatóak egy egészen más kreálmánnyá. Az emlékek mulandóak, de néha mégis képtelenek vagyunk eltörölni elménkből a jelentős pillanatokat, amely ládikánkba vésődve egy cél felé vezérli tettlegességi világpályánkat!” 

{Közös hang}

"Van, hogy az emberek nem találják meg elsőre azt a bizonyos tulajdonságot a másikban, melyet magukban is őrizgetnek. Olykor eme hiány miatt egymás idegeire mennek, de amint meglelik azt a bizonyos dolgot, legyen az bármily apró, megtörik a jég. Hirtelen összeköti őket egy láthatatlan kötél, ami ha vigyáznak rá, sosem szakad el."

{Húzz el!}

„A változás szele könnyen porrá zúz egy emberi lény által alkotott faloszlopot, ami szívét körbe zárja. Sokszor képes maga jellemét okolni a helyzet jellege miatt, miközben bár némi igazsági vegyületet takar az állítás, más van sunyi módú tulajdonsággal a dolgok hátterében. S van, mikor valaki rosszkor, rossz helyen tartózkodik ezzel még inkább kiélezve az egyébként is feszült odaadású légköri egyveleget!”

{Menekvés a jelentől}

"Egy rossz nap után nincs is jobb kikapcsolódás az alkoholnál, s annak mértéktelen kortyolgatásánál. Ahogy végigfolyik a torkodon, s lemarja a sok-sok szart, ami felgyülemlett a testedben. Abban a percben ő válik a legjobb barátoddá, és ehhez hűen viselkedve, rávesz a legbrutálisabb cselekedetekre."

{Tartsd észben}

„Minden a fejben dől el. Minden egyes tettünk megalapozását elménkben kell megkerítenünk, amiknek minden egyes lépcsőfokát a mi képzelőerőnk határozza meg. Azonban vannak oly tettek, esetleg jelenségek, melyeket ép eszünk képtelen magába fogadni, s ez által inkább kitaszítja azt gondolkodó szervéből. Ám akármennyire is figyelmünkön kívül akarjuk juttatni a fejleményeket, azok rakoncátlan módon, mégis szervezetünkbe szöknek!” 

{Ne légy gyáva!}

"A bátorság nem egyenlő azzal, hogy nincs benned egy cseppnyi félelem sem. Sőt! Pont az tesz bátorrá, hogy képes vagy szembenézni a démonjaiddal. Viszont a tény, hogy harcba szállsz, nem jelenti azt, hogy nyerni fogsz, mivel utóbbi csak szerencse kérdése. Azonban, ha gyáván megfutamodsz, akkor esélyt sem adsz a győzelemnek, így csak vesztesként kerülhetsz ki a slamasztikából. Mindezek ellenére a gyáva szót lehet arra is használni, hogy felhergeljük a padlón lévő, kiszolgáltatott embert. S eme ráhatásra, bár önszántából tesz helytelen dolgokat, egyet ne felejts. Ha te nem lettél volna, ő sem hibázik."

 {Két tűz között}

 „Van, volt, lesz – ezen három űrmérték a legmélyebbre taszít a gondolatok gumós világában, ahová a pontos idősík által tér be még testünk is ezzel kiveszve a valós elemek varázsából. Pár mondat a jelen pillanatában rettegéssel tölti fel az átlátszó pohári tárgyazatot, a múlt felkavaró jellemmel söpör rajtunk végig, míg a jövőt ködösíti a sötét felhőréteg!”

{Pár jó tanács}

"A családot, s annak tagjait nem csak a közös gének kötik össze, hiszen a vér önmagában édes kevés. Ugyanolyan nagy szükség van még a törődésre és a szeretetre is. A feltétel nélküli bizalomra. A tényre, hogy ott vagy a másik mellett, mikor minden kötél szakad. Tanácsokkal látod el, és nem utolsó sorban, megmented, amikor egy korlát keskeny szélén egyensúlyozgat. Több száz méterrel a felhők felett."

 {A nagy bejelentés}

 „A szavak világa leleményes lény személye, amely nem fakultatív cselekményekkel állítja szembe a halandók tereit, ezzel meglepetés vizét a nyakukra pecsételve. Száz szó sokat képes felfedni, azonban egy is bőven elegendő, hogy egy család összekapcsolódjék a legmagasabb frekvencián. S újra születik egy szólam, ami reményt csiholva erőt ad testünk rétegeinek!”

{Bandaháború}

" Szokták mondani, hogy a legcsodálatosabb pillanatok után áll csak igazán feje tetejére a világ. Hisz ott van a vihar előtti néma csend, mikor csak a vészjósló varjúk, kárörvendő károgását lehet hallani az amúgy hulla csöndes éterben. Pár másodpercre, mintha lelassulna körülötted a világ. Elképesztő békét érzel. Majd, mint a semmiből feltűnő kamion, hatalmas erővel csapódik a fejednek egy erős ütés. Kitör a háború, és ha nem vigyázol, téged is könnyedén magával ragadhat az agresszió tűzvörös heve."

{Kész káosz}

„Egy mozzanat. Csupán ennyi képes esélyt szűrni, hogy szavak majd tettek által közelebb férkőzhessünk a szeretett lény szívéhez és kiűzzük agyféltekéjének rugóiból a csalódás utolsó pormorzsáit is. A majdnem szó lengi be a tér hatási formáit, s kis utálat lép fel bennünk, hogy lépéseink ismét megszakadtak. De, amint a vádló szavak ellen ellenes kínálat érkezik, dobbanásaink megszaporodva törnek ki mellkasunk oszlopából!”

{Édes kis hazugság}

"A mások iránt generált mély érzelmeink, mint például a szerelem, könnyen levakíthat bennünket. S akkor jól vigyázz, mert vannak olyan emberek, akik ezt minduntalan ki is használják. Édes hazugságokat csókolnak ajkaidra, amit már csak akkor veszel észre, amikor végleg felemészt a méreg, melyet érintéseivel juttatott bőröd alá a szeretett lény. Csak akkor, amikor már túl késő."

{Cseppnyi hit}

 „Az idegesség varázsa belülről pusztít el, amikor valaki szmog módjára foszlik szerte látószervünk számára, s mi feszültségtől túlfűtötten kutatunk külleme után, hogy ismét karjaink fogságába taszíthassuk. Ám tettünk ketté osztódik, amikor szavak által támadás ér, s tulajdon foszlányaink képesek feszületet elültetni egy szervezetben. Ez a cselekmény pedig cseppnyi hitet éleszt bennünk és visszahozza a remény fénysíkját!”

{Rossz kézben}

"Vannak dolgok, melyek egyértelműen megmutatják az igazi valójukat, s vannak, melyek ugyan ezen oknál fogva nem teljesen azok, miknek látszanak. Egy ember addig nevezhető ártatlannak, míg az ellene koholt vádak igaznak nem bizonyulnak. Azonban addig a pillanatig pontosan olyan, akár te vagy én. Egy valamit viszont mindig tarts észben, ne feledj sosem: Ne ítélj, s nem ítéltetsz!"

 {Hányadán állunk?}

„Az élet becses ajándékai olykor a legelérhetetlenebbek is. Néha az az érzésünk támad, hogy könnyebb lenne a megfutamodást választani, százszorta egyszerűbb lenne elmenekülni a helyzet súlya alól. Elhagyni a kétségek, a gyötrődést, s a kárt, amit egy újabb cselekmény csak még erősebbé, intenzívebbé formál meg. S ekkor józan eszünk elveszíti a végső megfejtés kulcsát, minden összegabalyodik!”

{Elrejtett borítékok}

"Megesik, hogy észre sem veszed, mennyire hiányzott az életedből a tudat, hogy gondoltak rád, amíg be nem bizonyosul, hogy ez pontosan így történt. Először elönt az öröm, majd ezt követi a bűntudat, s a düh. Legszívesebben megölnéd azt a személyt, aki mindezt eltitkolta előled, aztán te magad is a föld alá akarnál süllyedni, hiszen még csak egyszer sem próbáltad a másik személy tudtára adni, hogy fontos volt neked. Hogy még mindig az."

 {Talán soha}

„Talán soha – egy mondat, amelyet rengeteg dolog kapcsán formálhat meg az ember elméjében. Talán soha sem tudok majd meg tanulni biciklizni, talán soha nem sikerül teljesen megfejtenem, hogyan képes egy normál ember nekileselkedni a matematika tudományának, talán soha nem fogok felnőni ahhoz, hogy elegendően bátor legyek, talán soha nem lesz elég erőm ahhoz, hogy önmagam legyek, talán soha nem leszek képes a boldogság révében érni. Talán soha nem gondolkodom majd újra a végsőnek hitt döntésen. Rengeteg tőmondatban jelen van ez a bizonyos szó, ám valójában a pillanat sodrásában csak egyetlen érzés kapcsán kap jelentőséget. Egy dologéban, ami elménket teljesen kitölti. Ösztönöz minket a döntésre, rájövünk arra, valójában mit is akarunk, hogyan akarunk élni!”

{Az a bizonyos első}

"Sosem akartam az egyetlen lenni, senki számára sem. Hisz az, azt jelentené, hogy korlátozom a másikat. Nem engedem neki, hogy igazán önmaga legyen, hogy igazából éljen. Ha szeretsz valakit, akkor nem lehetsz vele önző, mondja egy igen bölcs ember, mégis, mintha azon az estén minden megváltozott volna. Nem éreztem az előbb említett ostoba kételyek egyikét sem. Azt szerettem volna, hogy csak rám gondoljon, hiszen én is csak rá gondoltam."

{Jobb, ha elfogadod}

 „A győzelem gyönyöre olykor képes mindenkit megkísérteni. Van egy pont, ami magába foglal sok ezer percet, van egy pont, ami feléleszti bennünk a régi képeket, van egy pont, amiben mosolyogva tudunk a múltba tekinteni, van egy pont, amiben semmire sem cserélnénk le a jelent. Az életnek olyan értékei, amik csak erőssé tesznek minket, s már csak pozitívan reagálunk a csalódott támadásra, ami el akar tántorítani. Mert már semmi sincsen, ami a szívünk szava ellenében megtámadhatna, olyan erős bennünk a kötődés érzelme!”

{Fogadtunk}

"Az igazság felszabadít. Nos, ez a kijelentés, jelen esetben, nem igazán állt meg a valóság lábain. Az igazság gyakran fáj, s könnyedén lehet vele kínkeserves érzést kelteni a másik szívében, olyan emberében, akit szeretünk. S hogy én mégis miért terítettem ki a kártyákat? Mert nálam volt az aduász, és el akartam tiporni az ellenségem."

{Felejtsük el!}

 „A hazugság nem pusztíthatja el a hazugságot, csupán csak az, ha mindenre fény derül. A hazugság egy olyan tény, amely még a legönzetlenebbül szerető szívet is kesernyéssé ékeli. A hazugságot követő igazmondás pedig még inkább szívet cincáló. Az, amikor már felkel a Nap és eltaszítja, a hideg éjszakát libabőrössé tesz, megborzongunk, mert az éj felismerhetetlen volt a számunkra, nem tudtuk pontosan milyen, hogy többre képes, mint azt mi elképzeltük. Hogy rossz is tud lenni. Ám a felkelő, meleg gömb felnyitja a szemünket, rájövünk olyan dolgokra, amik addig fedetlenek voltak és kezdjük azt érezni, hogy a küzdelem felesleges, főleg azon túl, amit két szóval közölnek velünk: „felejtsük el!” !”

{Lehull a lepel}

"Ha szeretsz valakit, úgy igazán, tiszta szívedből, akkor nem vagy képes a szemébe hazudni. Egyszerűen minden testrészed tiltakozik a megtévesztő szavak ellen, így még akkor sem tennéd meg, ha az lenne az egyetlen esélyed arra, hogy magad mellett tartsd. Elmondasz neki mindent, s hagyod, hogy önszántából döntse el: Vajon szeret-e annyira, hogy szemet hunyjon bűneid, hibáid felett?! S vajon én szeretlek ennyire?"

{Ne feledd!}

 „Egy kapu nem szívódik fel örökre bezáródva, ha mi úgy nem döntünk, becsukjuk. Egy érzelem nem szűnik meg élni, ha mi küzdünk azért, hogy továbbra is létezzen. A szívünkből nem törlődik el egy ember, a Szeretett lény arca, ha nem szánjuk el magunkat az elfelejtésére. Sosem szabad, ne feledd, hogy, ahol egyszer egy kapu bezárul előtted, azzal egy időben egy másik feltárul. Hiába tornyosítja lakat az előtted állót, aminek küszöbén át akarsz lépni, talán egy másik mögött rálelhetsz a kulcsra. A kulcsra, ami képes kinyitni a berozsdásodott zárat, a szívet, ami bár sértett, attól függetlenül még mindig elrabolva tartja a tiédet!”

{Mit képzelsz magadról?}

"Van, hogy nincs időnk meghallgatni a másikat, hiszen a mindennapos rohanás és káosz közepette szinte még levegőt is alig kapunk. Azonban megesik, hogy szimplán csak kedvünk nincs az egykori barátunkhoz, aki egész életünkben csak hazudott nekünk. S megeshet, hogy megbánta. Úgy igazán, őszintén. Téged mégsem érdekel, hogy mit beszél, mert bár a szája jár, számodra már semmi hihetővel sem tud szolgálni, így süket fülekre talál kétségbeesett próbálkozásaival."

{Ég veled!}

 „Fáj, fuldokolsz, majd megfulladsz – érzed, hogy valaminek vége, egy kör bezáródott. Talán végleg. Ott van benned, a szívedben eltörölhetetlenül ott lakozni minden cseppnyi pillanat, amit együtt éltetek meg, de már nincsen választásod, hagynod kell elfoszlani mindent. Az idő írja, nem segít, mert bár tudod, hogy a távolság megfosztható métereitől az érzelmek nem bizonyos, hogy ismét úgy fognak dagadni, mint azelőtt. Egy régi kép, sok ezer óra, közös élmények, megegyező érzelmek, már egyik sem valós, mindegyik érvényét veszítette, ezt hiába is tagadnád. Olykor néha következetesnek kell lenni, határozni, még ha fáj is, meghozni döntéseket, elkerülni a lehetséges feszültségeket. Hangokat, szavakat formálni az ajkunkkal, végleg elengedni valakit. Azt mondani; Ég veled! Talán örökre…”

{Ne hagyj magamra!}

"Félelem. Egy mindenki által ismert, és generált érzelem. Nincs olyan ember a világon, aki még nem találkozott vele vagy nem őrizgette magában. Vannak, akik a csúszómászóktól, vannak akik a zárt tértől, vannak akik tárgyaktól félnek. Nekem is meg volt a magam gyengesége. Rettegtem attól, hogy itt hagy, hogy egyedül maradok és sosem leszek fontos senkinek. Hogy csak az álmaim vennék észre, ha egyszer végleg eltűnnék."

{Rossz hírek}

 „Fáj, megsebez, kettészel – érzed a nyomást a mellkasodban, ahogyan a régmúlt pillanatai tudatják veled, mily csekély is az élet. Hogy te is bármikor elveszítheted azt, aki a legfontosabb, a személyt, aki talán sosem volt igazán a tiéd. Körülötted összeomlik minden, tisztázódik szemeid számára, hogy még a végzetesen egymásnak való szerelem is könnyen elpusztulhat, magától az érzelem írjától. Megreng benned egy világ. A gondolat, hogy elveszítheted az egyik barátodat, és a másik, hogy kicsúszhat, a valós boldogság az ujjaid közül egyre inkább a felszínre tör a tetteid által. S a rossz hírek keveréke elbódít, még inkább az eszedet veszi, és összeroppantja a szívedet!”

{Összetörve}

"Van, hogy a remény már csak délibáb. Hirtelen azon kapod magad, hogy nem hiszel többé semmiben és senkiben. Mindezek ellenére mégis képes vagy felvenni egy álcát. Eljátszod a bizakodó kislányt, aki hisz a csodákban, de legbelül tudod... ahogy a tündérmesék is csak kitalált történetek, úgy a minden rendben  lesz maszlag is felesleges. Te már feladtad, s a lelkedben már csak három szó ismételgeti magát, szüntelen. Kész, vége, ennyi!"

{Ez el van döntve}

 „A döntéseink megalapozzák az egész életünket, az utolsó pillanatig kihatnak arra. Néha mi magunk vagyunk azok, akik irányítani akarjuk a sorsunkat, de felröppen a kérdés, vajon miért? Miért érezzük minden percben azt, hogy ágálnunk, harcolnunk kell a megtörtént eseményekkel? Miért akarjuk megváltoztatni a jelenünket, ami beteljesül? Miért akarunk akadékoskodni a múlttal, ami már régen mesterkélten bekövetkezett? Miért ítélkezünk a jövőnk felett, amikor még el sem ért hozzánk? Miért nem tudjuk az életünk összes pillanatát kiélvezni, és becses kincsként a szívünkbe zárni, hogy a rossz helyzetekben felidézzük a perceket, amik igazán boldoggá tettek? A válasz egyszerű, a döntések. Az elhatározások irányítanak, amik befeketítik az elménket, és elködösítik a lehetőségeinket. Reménytelenül!”

{Padlógáz}

"Van olyan helyzet, amikor egyszerűen nincs idő gondolkodásra, s mindössze egyetlen egy röpke másodperced van arra, hogy mérlegelj és dönts! S hiába óriási a vállaidra nehezedő felelősség, ha igazi barát vagy, akkor sikerülni fog a helyes út megválasztása, bármiről is legyen szó. Hogy miért?! Mert ismered már annyira a szóban forgó személyt, hogy tudd, mi a legjobb neki. Az igazság! Még akkor is, ha az fájdalmat okoz, amúgy is megsebzett szívének, hisz ő maga is jól tudja, hogy nem menekülhet a problémák elől. Mert azok mindig és mindenkor utolérik szerencsétlen áldozatukat."

{Ne mondj semmit!}

„Fojtott hangon szól az egyik, szinte arról ordítanak a szavai mennyire nyűg is az élet. Hogy mennyire nehéz együtt élni azokkal a tettekkel, szavakkal, amiket rövid élete során megformál az ember. Ne mondj semmit! – mondja. De ennek ellenére mégis mondani akarunk, szembeszállni a figyelmeztető szavakkal, figyelmen kívül hagyni, elsétálni azok mellett. A kérdés, végül a lesújtás felnyitja-e a szemünket? S végül a „Ne mondj semmit!” új értelmet nyer, míg maga a szemünk elkerekedik, ledöbbenünk. Kiszárad a torok, kaparni kezd, izzad a tenyér, feszít a szív, belül minden összeomlik, csőddé leszünk, csőddé válunk. Elfogy a remény, akár por a homokórában, elcsordogál a tárgy aljáig, lejár az ideje. S eképp a beszéd sem jelent többet már, ismét a tettek, az erős cselekvés, s a fontos személy tesz minket majd szabaddá vagy akár rabbá. Már nem akarunk mondani semmit, csak csendben eljutni hozzá. Gyorsabban csorogni, mint a forrás vize, sebesebben száguldani, mint egy versenyautó. Elérni, eljutni oda, ahonnét elindultunk!”

{Elég legyen!}

"Van, hogy olyannyira elvakít minket az érzelmeink zűrzavaros és éjsötét köde, hogy észre sem vesszük hogyan, s miként cselekszünk. Ilyenkor jön néhány jó barát, akik kerek perec a szemedbe mondják: most igenis túl lőttél a célon, és már mérföldekre vagy attól a bizonyos határtól. Az pedig, hogy végül igazat adsz-e nekik, vagy tovább dühöngsz eszeveszetten? Nos, az már csak rajtad áll, hisz minden a te döntésed."

{Hiszek benne}

„Mondják, hogy a szem a lélek tükre. Elárulja, ha belső vívódásunk támad. Akkor vajon mi a szívé? Az összetörés? A széthullás? Gyötrődés a kínban? Hogyan tudnánk megkülönböztetni a Jót és a Rosszat, ha érezzük a bizonytalanságot, a tehetetlenséget az önzésünk miatt? Hiszek benne – gondolta magában a szív, de mit is ér mindez, ha a változás szele messzire jár, elsuhant a távolba, ahol lehetetlen utolérni. A hit talán segít átvészelni megannyi álmatlan éjszakát, felszáríthat, rengetek sok könnyet, elapaszthatja vajon valaha is azokat? Képes lesz a szívünk megnyugodni, az izmaink ellazulni, a lelkünk hinni abban, hogy még minden jóra fordulhat? Vajon megtörténik ez valaha is?”

{Kétségbeesve}

"Van, hogy csak egyetlen egy pillanatot kapsz... ami megrémít. Minden porcikád szomjazza az újabbat, és te hiába nyújtod kétségbeesetten a kezeidet, mégsem éred el a hőn áhított személyt. Rád telepedett a sötétség fojtogató leple, és képtelen vagy meglátni azt a bizonyos fényességet az alagút végén. Küzdesz. Vársz. Kitartóan. És reméled, hogy egyszer ismét eljön majd az a pillanat. Az igazi, ami örökké tart."

{Még valami}

„Sok dolog a világban elkerülhetetlenül arra vesz rá, hogy csak ússzunk az árral, miközben fölöttünk összecsapnak a hullámok. Máskor csak a magányra vágyunk, noha tudjuk, hogy az nem jó nekünk. Netán az is előfordulhat, hogy még vannak bennünk tisztázatlan érzelmek, amik kissé elnyomják az igazit, mi felpezsdít bennünket. Még valami, ami végül visszaránt a földre és felnyitja a szemünket, hogy itt bizony még van, ami nem egyenes. Vannak dolgok, amik végül tisztázódnak, de olyanok is, amikkel kapcsolatban még tiszta vizet kell öntenünk a pohárba, hogy végül igazán boldogok lehessünk, ahogyan azt megérdemeljük!”

{Bocsánat}

"Bocsánat. Egy szó, melyet naponta legalább ezerszer elmondanak az emberek, mégis oly kevés lélek van, aki komolyan is gondolja. Szinte reflexből vágjuk oda minden hibánk után, és ezáltal elcsépelté válik. Az idő folyamatos előre haladtával pedig egyre kevésbé gondoljuk komolyan. Éppen ezért mondtam helyette, hogy Sajnálom. Mert én tényleg, szívből megbántam az ellenük elkövetett vétkeimet."

{Vallomás}

 „Sok szó csak egyszerűen silány, de egy vallomás egészen más. Néha azt mondjuk ki, amit valójában nem is gondolunk komolyan, ám olykor az életünk részesévé válik a beismerés, amellyel őszintének kell lennünk. Így esnek az olyan események, amikor mások előtt kitárjuk a szívünket, elsimítjuk az életünk egy olyan részét, ami azt hittük valamikor majd maradandó lesz ezért is fáj az, hogy a múltunk részeseként jelen lévő személyt szomorúsággal telve kell hátra hagynunk a magunk boldogsága érdekében. De mi mindent túlélünk, magát az életet is, azért, hogy a szerelem mindig az ajtónkon kopogtasson!”

{Egy kérdés}

"Kérdezni sokféleképpen lehet, s az eltelt évszázadok során több ezer fajtáját alkották meg az emberek. Van számon kérő, kíváncsi és bizakodó. Azonban akad egy, mely kiemelkedik a szürkeségből. Ezt, az általában két aprócska szóból álló mondatot az olyan személyek szokták feltenni, akik mérhetetlen szerelmet őrizgetnek a szívükben. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer valaki nekem is felteszi majd eme kérdést, ahogy azt sem, hogy pont te leszel az."

{Epilógus: Jelentős pillanatok}

 „Az életben sok minden meggondolatlan történés. Egyesek kiszámíthatatlanok, mások megbotránkoztatók, de akadnak olyanok is, amik éppen kellőképp visszarántanak az élet normális kerékvágásába. Hiszen legyen akármilyen nehéz és rögös az út egy ember számára, ettől eltekintve azt a bizonyos járdát rendesen áttapossa, körültekintően tanulmányozza, beletanul abba, hogyan viselje el a napok különc fordulatait. S amikor végül mindent túlélünk, mert bizony mindenki erre vágyik, sokan ezt viszik véghez, úgy érezzük az összes butaság semmit mondóvá válik, már nem állíthat meg bennünket senki és semmi. Nem bizony ám, mert ha netán mégis újabb akadályokkal kerülünk szembe mindet túléljük. Belefeledkezünk a kiérdemelt boldogságba!”

 "A Sors gyakran kiszámíthatatlan, s minduntalan a rejtély szürke köde lengi körül. S míg mi megfejteni szeretnénk, addig ő szorgosan szövögeti hálóját, melybe belegabalyodnak a figyelmetlen emberek. Ezzel a tettükkel pedig elkerülhetetlenné válik végzetük. A jövő, amit már kezdetekkor nekik szántak, hirtelen a jelenükké válik, s minden egyes mozzanat beteljesül, hiszen elrendeltetett. Nekem ez volt megírva, és magam is alig hiszem el, hogy végül sikerült túlélnem a magam rögös útját, melynek végén ott várt rám a boldogság."