2. fejezet: Visszaforgatni

Imádott Olvasóink!

Egyszerűen nem tudom, mit mondhatnék, amivel ki tudnám fejezni a felétek irányuló szeretetemet! Mind a ketten borzasztó hálásak vagyunk Nektek azért, hogy ennyien olvassátok a történetünket annak ellenére, hogy ezen kívül csak röpke két rész található a blogon. Nagyon jól esik nekünk, hogy figyelemmel kíséritek a cselekményszálat és remélem ez a fejezet is elnyeri majd a tetszéseteket. Igen, tudom, hogy megint hosszú lett, de mindig ilyen mennyiségben szoktam kifejezni a gondolataimat és ismételten kihangsúlyozom, hogy remélem, ettől függetlenül még a sorok közé bújtok. Most nem szeretnék hosszú lenni elég, hogy a fejezet ekkora terjedelmű, valamint húzni sem szeretném az időtöket! Azonban ismételten köszönünk mindent, imádunk Titeket, s jó olvasást kívánok mindenkinek! <3

  Valamint még annyit, hogy az új blogom megnyitotta kapuit és holnap már érkezik is rá a prológus. Itt megtalálhatjátok: Bármit is mondj.

Végtelenszer puszil, szorosan ölel Benneteket: kriszty96 <3

...............................................

Visszaforgatni 

„ Az idő kerekének lehetetlen parancsolni, akármennyire is szeretnénk megváltoztatni súlyos tetteinket. Nem tudunk egyetlen árva órát sem mássá tenni, s az általunk eltekert, tetszőleges számok felé közelítő mutatókhoz igazítani a térbeli perceket!”

Harry Styles

2010. augusztus 30, Holmes Chapel

  Gyűlölet. Egy érzés, mely sok irányban köthető egy emberi élethez. Sokfelé visz az út érzelmileg, s rengeteg dolog kapcsán táplálható, eme negatív hullám a lelkünkben őrizgetett személyek iránt. Mélyen ülő sebeket képesek felszakítani pusztán egyetlen kósza tekintettel, mely érzést nem szánt szándékkal küldik a fejünkre, csak egyszerűen véletlen okoznak fájdalmat. Olyan mértékben képesek végig taposni rajtunk és kusza fonalú lélekbeli útjainkon, hogy észre sem veszik a mérhetetlen pusztítást, s felbecsülni sem bírják az okozott károkat. Képesek egy élet végéig lyukakat égetni szívünk közepébe, akár egy szóval is, mi belül maradásra késztet, de tested minden egyes mozzanata taszítja és elítéli szavait, mely talán a helyes folyás árama felé sodorná cselekedeteidet. S ekkor érkezik el az a pont, mikor már nem tudod Őt okolni, és már csak magad iránt vagy képes gyűlöletet generálni. A szemében megbújó félelemmel keveredő reménysugár elkeserít, mert belül tudod, hogy minden rajtad múlik, de gyávaságból bántó vagy és inkább menekülőre fogod a dolgot. Akár egy róka elől menekvő nyúl elszaladsz a felelősség elől. Én is elrohantam. Arcátlanul a képébe vágtam, hogy a zene mindennél fontosabb jelen pillanatban, mikor pontosan tisztában voltam azzal, hogy érte még azt is feladnám. Nem olyan lényeges egy álom, ha miatta egy másik álmod a semmibe vész. És nekem Cara a legnagyobb álmom. De Neki nyilván én nem jelentek ennyit! Hetek óta őrlődtem mit is tegyek; elmondjam, vagy ne mondjam, hogyan is érzek iránta. S végül azon döntésre jutottam, hogy felesleges még ennél is nagyobb fájdalmat okozni a szívemnek, hiszen a visszautasítás kétségkívül a legnagyobb csapás volna. Dobogó szervem nem élné túl a bántó szavakat, s már a selejtezőben búcsúzhatnék a versenytől, ami egyúttal azt is jelentené, hogy vissza kell jönnöm ide. Holmes Chapel – be. Erre pedig még csak gondolni sem akarok. Nem térhetek vissza ide soha többé! Soha.

  Egy erős mozdulattal bevágtam a terasz ajtaját, melynek üvege is megremegett heves mozzanatomtól, majd öles léptekkel fittyet hányva az engem ünnepelő barátaimra utat törtem magamnak a lépcső irányába. Orrom alatt morogva, szitkozódva lökdöstem félre az utamban álló személyeket, akik felháborodva pillantottak rám. Szememet megforgattam és most sem tartottam féken indulatos szavaimat, s mikor felléptem az első lépcsőfokra utamat meg kellett szakítania egy félkegyelmű idiótának. Fogaimat csikorgattam, míg szemhéjamat teljesen összepréseltem, kezeim pedig önkéntelenül is ökölbe szorultak, s tudtam, ha nem megyek, el innen minél hamarabb olyat teszek, amit később nagyon, de nagyon meg fogok bánni.

  - Hé, Hazz, hová mész? – csuklott fel Sam, majd belekortyolt a kezében tartott műanyagpohárba, melyből csak úgy áradt a tömény alkohol szaga. Két szemem közötti területen idegesen masszírozni próbáltam az abba a pontba irányuló feszültséget, míg azon voltam, hogy minden nemű esztelenséget kiverjek a fejemből. Nem akartam balhét, főleg nem az egyik legjobb barátommal, de a fontosabb ok az volt, hogy ő az égvilágon nem tehet semmiről. Mindenért csak is én vagyok a hibás. Villámokat szóró tekintettel néztem hátra vállam felett Sam – re, akinek lehervadt a mosoly az arcáról. A kezében tartott pohár lejjebb siklott a levegőben, s még mielőtt kérdezősködni kezdett volna faképnél hagytam. Haragosan, erősen trappoltam a lépcsőfokokon, a legtetejére érve pedig céltudatosan a szülői szoba felé kanyarodtam. Úgy éreztem most csak egy dolog képes megnyugtatni, elfeledtetni velem az imént történt kis incidenst.  Tudtam, hogy tiltott zónába készülök, aminek borzasztó következményei lehetnek, de már ez sem számított. Ha elveszítem azt, akit talán a világon a legjobban szeretek, akkor kit érdekelnek azok az ostoba szabályok!

  A faborítású ajtó előtt megállva körbe néztem tiszta e a levegő, s mikor egyetlen lélek sem szivárgott a közelben hangosan kifújtam a bent tartott levegőt. Reszkető kezemet a gombkilincsre helyeztem, s halkan elfordítva azt fejemet bedugtam az apró kis résen. Félhomály telepedett a hálószobára, ami a síri csönddel békésen keveredett, így fény derült a helység néptelenségére. Gyors mozdulattal léptem át a küszöböt, s magam mögött becsukva az ajtót egy pillanatra neki döntöttem hátamat. Hezitáltam, de tudtam, hogy most más nem segíthet. Másképpen képtelen vagyok megnyugodni, még ha ezért Robin ki is fog nyírni, Anyuról már nem is beszélve. Elsöpörve gondolataimtól a kártevő elképzeléseket a nevelőapám szekrényéhez léptem, melyben félve őrizgetett gyűjteménye lapult. Feltártam az ajtaját, s belsejéből rengeteg üveg köszönt vissza nekem, míg a bennük ülő alkoholtartalom, szinte sóvárgott azért, hogy torkomon lefolyjon. Idegesen kaptam ki egyet, remélvén, hogy nem fogja észrevenni, s lábujjhegyen kiosontam a szobából. Ismét fellélegezve vettem tudomásul, hogy az emeleten magam vagyok, ezért vigyorogva kívántam keresni valamerre egy eldugott helyet, ahol senki sem talál rám. Ám, egy túlontúl ismerős hang hallatára lefagytam.

  - Harry, merre vagy? – nővérem vékony hangja megállította tüdőm munkáját, s a vér meghűlt ereimben, mert a lépcső irányából a kérdés mellé még trappoló léptek is társultak. Tanácstalanul, idegesen kapkodtam a fejemet hová is rejthetném el az üvegcsét, de az idő véges volt. Gemma barna feje búbja vészesen közel volt már, így egy hirtelen ötlettől vezérelve a terebélyes, lépcső mellett növő virág levelei között találtam neki a legmegfelelőbb, átmeneti helyet.

  - Gemma, nővérkém, de jó látni – hamis mosollyal az arcomon tártam szét karjaimat a felérkező nővérem előtt, akit sokként értek szavaim. Szemei elkerekedtek, szemöldöke a magasba szökött, majd kutatóan mért végig, s felmérését követőleg rosszat sejtően meredt rám.

  - Mi ez a szívélyesség ilyen hirtelen? – kérdezte kíváncsisággal hangjában, miközben karjait gyanakvóan fonta össze mellkasa előtt. – Te sántikálsz valamiben! – teljesen ledermedtem szavai hallatán. Ha valaki, akkor Gemma nagyon jó megfigyelő, de talán az is rájátszik a dologra, hogy tizenhat éve élünk egy fedél alatt. Idegesen nyeltem egyet, de az ott keletkezett gombóc nem veszett el torkomból, hanem nagyobbra dagadt. Most mi tévő legyek?

  - Fiam – jutott el fülemig Anya közelről jövő megszólítása, s a következő pillanatban megpillantottam, amit kedvesen mosolyog rám, majd közelebb lépve hozzám karjai fogságába zárt. Ölelése fojtogató hatású volt, mely keveredett a szívében őrizgetett szeretettel, s miközben kiszorította belőlem a szuszt, szemem sarkából láttam, amit Robin Gemma mellett megállva int nekem, mit én is nehezen, ám, de viszonoztam.

  - Készültök valahová? – kérdeztem felszabadulásomat követőleg, s szemem a sporttáskákat méregette, míg fejemmel feléjük böktem.

  - Igen – bólogatott serényen Anyu. – Gondoltuk hagyjuk tombolni a fiatalokat.

  - És hol fogtok aludni? – szememet féltőn vezettem végig rajtuk, mert azt semmi esetre sem akartam, hogy énmiattam egy hotelban szálljanak meg. Akkor inkább itt és most véget vetek ennek az egész buli őrületnek.

  - A nagyinál töltjük az éjszakát – Gemma még mindig kutató módon leste arcom minden egyes rezdülését, de én ügyesen leplezni tudtam mindent. Nem szokásom fél munkát végezni, s ezáltal láttam, hogy testtartása elengedi merevségét és arcáról is eltűnt az a bizonyos rút gyanakvás.

  - Érezzétek jól magatokat – intett Anyu és oldalán nővéremmel a lépcsőn keresztül eltűntek.

  - Vigyázz magadra kölyök – kért Robin, majd a sötét lépcső alján a fények rávetültek, s a hangos zene ellenére is hallottam, amit a kocsi motorja felbőg. Immáron teljes nyugodtsággal húztam elő az üveget rejtekéből, s tudtam most már bujkálnom sem kell, hiszen már nincs, ki megállítson a tervemben. A tervemben miszerint a nap végére teljesen lerészegedve verek ki mindent a fejemből. Kettesével szelve a lépcsőfokokat a fények világításában törtem utat magamnak a nappali pultja felé, s ismét csak megbotránkozó mimikákkal és szavakkal találtam szemben magamat, de ez akár csak legutóbb most sem mozgatta meg fantáziámat. Az egyetlen dolog, ami lekötötte a figyelmemet a kezemben tartott flaska tartalma volt, mely után száraz torkom, szinte már sóvárgott. Levettettem magamat a székek egyikére, s kapkodva eltávolítottam az utamban álló üvegtetőt, majd nemtörődöm módon félre dobtam. Anyáék a lelkemre kötötték, hogy egyetlen árva kortyot se engedjek szervezetem közelébe, de én megszegve a szabályokat bátran húztam meg a káros szenvedélyt. Torkomat szinte égette, s nyelőcsővőmön keresztül lefelé haladva fájdalom hasított belém, ennek ellenére viszont újabb adagot gurítottam le. Kortyot korty követett, s kezdtem érezni, ahogyan a fejembe száll az ital, ezáltal felszabadultságom is emelkedni kezdett. Érdeklődve méregettem a tömegben táncoló női nemű barátaimat, míg vigyorogva engedtem megint le torkomon az üveg aljában lévő folyadékot. Szemem idegesen kutatott a szobában egy másik üvegcséért, s mikor a pult túloldalán felfedeztem egyet a kezemben tartottat egy lanyha mozdulattal elhajítottam, aminek következtében az szilánkosra tört a padlón. Kezemben az újabb üveggel elégedetten ültem vissza helyemre, ahol megint csak a lányokat kémleltem elégedett mosollyal.

  - Harry, nem tudod, merre van Cara? – kérdezte egy ismerős hang miután kezével megérintette vállamat. Nem törődve Jane kérdésével ismét az üveg fenekére néztem, majd tekintetem egy rám kacsingató lány felé irányult. Csibészesen vigyorogva fogadtam flörtölését, figyelmen kívül hagyva a lábával a padlón ütemet verő lány jelenlétét. – Sehol sem találom – jegyezte meg idegesen és kissé sürgetően.

  - Fogalmam sincs – vágtam oda fokhegyről, majd elégedetten dőltem hátra a széken, s folytatva az ivást egyre csak a lányt bámultam, aki Cara szöges ellentéte volt. Látszott rajta, hogy nem egy ma született bárány, s ha kell, könnyű szerrel eléri azt, amit csak akar. Pontosan olyan lány, akit csak azért használnak a férfiak, hogy felejteni tudjanak. S vajon jó ötlet az, ha én is erre vetemedek? Biztosan helyes lépés, ha hagyom, hogy az alkohol irányítson? Vállamat megrántva ittam tovább, de Jane elhúzta a számtól és megint csak nyafogni kezdett.

  - De, hát veled volt utoljára – jegyezte meg segélykérően, s homlokát kezdte el masszírozni, mikor újra csak az üvegem tartalmának szenteltem a figyelmemet. – És ne tagadd le, mert láttam, amikor utánad ment a teraszra! – mutatóujját felemelve egyfajta fenyegető hangsúllyal parancsolt rám, s rosszallóan csóválva a fejét méregette a kezemben tartott wisky –s üveget.

  - Fogalmam sincs, hol lehet, vili? – rivalltam rá fogamat csikorgatva, s kikelve magamból felálltam a székről és ordibálásba kezdtem. Jane hátrált pár lépést, s félelemtől túlfűszerezve addig ment, míg háta nem érintkezett a pulttal. – Felfognád végre, hogy nem tudom, merre van? Neked kellene tisztában lenned vele, elvégre te vagy a drágalátos barátnője! – gyilkos tekintettel tévedtem el övében, ahol bár jelen volt a rettegés próbálta tartani magát.

  - Harry, minden rendben van? – kérdezett rá félve, s nem kerülte el a figyelmemet, hogy magára akasztotta a tartalékként félretett bátorságot. Kegyetlen módon tapostam a lelkébe és olyan oldalamat mutattam meg neki, amit eddig még én sem ismertem, s azt hiszem nem is kellett volna, hogy ez a személyiségem a felszínre törjön. De a perceket már nem tudom visszaforgatni, s parancsolni az idő kerekének. Bele kell törődnöm a tudatba, hogy ez az életem tönkretételének az első foka. Egy lépcsőfok, a felé, hogy ronccsá legyek és elvesszek a mocsokban egészen fejem búbjáig. A megszámolhatatlan ballépések szinte már most a fejem felett csüngtek, s tudtam jól ezektől már sosem fogok szabadulni, mert a mutató nem pörög, vissza az időben én pedig kevés vagyok a visszaforgatáshoz.

  - A magad dolgával foglalkozz! – teremtettem le erélyesen, s közel hajolva arcához éreztem, ahogyan teste megremeg. Cseppnyi szégyenérzet nélkül, gonoszul hoztam felszínre legnagyobb hibáját, míg közrefogtam és a pulthoz szorítottam: - Unom már, hogy kotnyeleskedsz! – szeme gödrében megbújt sós folyadék kibuggyant, s félretaszítva kezemet az útjából, szája elé emelve kezét elfutott a tömeg irányába, ami pillanatok alatt magába temette. Szememet lesütve lelkiismeret-furdalás fuvallata csapott meg, s tudtam hatalmas hibát követtem el az előző tettemmel, de mint, aki jól végezte dolgát megjutalmaztam magamat egy újabb korty Wisky – vel. Felülve a pult tetejére tekintetem ismét azt a lányt kutatta a tömegben, de egy a képbe bevándorló személy elvenni készülte a figyelmemet gondosan kifundált tervemről.

  - Harry – szólított meg dühösen Will. – Mire volt ez jó? Miért támadtál rá Jane – re? – hangja számon kérő volt, s egyre csak próbálta fülön ragadni tekintetemet, de az minduntalan csak a tömeget kutatta és ugyanúgy, mint Jane szavait, az övéit is félvállról vettem.

  - Mert ehhez volt kedvem – vállamat megrántva, számat nemtörődöm módon biggyesztettem le, s elfordulva tőle nem szándékoztam több jelentőséget tulajdonítani sem neki, sem pedig az értelmetlen kérdéseinek.

  - Á, szóval, ha a nagyságos úrnak ahhoz támad kedve, hogy leordítja az egyik barátját, csak úgy hirtelen felfordulásból megteheti? – összefonva karjait elővette ritkán használt szarkazmusát, s a mindig nyugodt Will arcán most az idegesség hagyott foltot. – Csak, hogy tudd Jane most a mosdóban sír a miatt, amit műveltél vele, mire volt ez jó mondd? – elkapta csuklómat ezzel kényszerítve arra, hogy szemébe nézzek, így már kizárt volt az, hogy kizárva őt más vizekre evezzek. Idegesen csikorgatva fogaimat, főt agyvízzel ugrottam le a pultról, s szembe állva Will – el kissé kérlelő, ám, bár parancsoló hangnemet ütöttem meg.

  - Ne kezd te is! Csak hagyjatok már magamra! – visszafogva magamat néztem a szemébe némi megbánással, de következő szavaim ismét előcsalták a gonoszabbik énemet: - Te meg, ha annyira Jane pártján állsz, menj és járkálj a nyomában! – kezemmel hessegettem, azért, hogy végre magamra hagyjon, s ez által visszatérhettem volna cselekvésem folyamatához, de ő csak nem hagyott faképnél, ahogyan én azt elvártam volna.

  - Nem érdemled meg Cara – t! – szűrte ki a fogain keresztül, aminek hallatán elkerekedtek a szemeim. Megpördülve tengelyem körül elkaptam a kezét még mielőtt elmehetett volna és visszarántva magam elé megragadtam mindkét kezemmel inge gallérját.

  - Te… - nem álltam tőle messze, hogy megfojtsam, amiért ezt mondta. Tudta mennyire fontos nekem Cara és, hogy erre a lépésre, mert vetemedni teljesen kicsapta nálam a biztosítékot. Kezeim egy pillanatra megremegtek, s személyem is megingott, ami nem kerülte el Will figyelmét.

  - Na, mi lesz? – kérdezte gúnyosan, s tudtam, ha most nem leszek, okos hatalmas kalamajkába kerülök a legjobb barátommal, ami nem igazán szerettem volna. Nem engedhetem meg, hogy egy ilyen negatív hullámmal nagymértékben rendelkező tett következtében félredobjunk sokévnyi barátságot. – Megütsz? Vagy gyáva leszel és elmenekülsz? – provokatív megjegyzése ellenére igyekeztem visszafogni magamat, s lassan lélegeztem be – ki a légköri oxigént.

  - Nem érsz annyit! – ujjaimat lefejtettem kék inge gallérjáról, s hátat fordítva neki visszaballagtam a pultra lefektetett üveghez. Kezembe véve az alkoholforrás töltöttem egy pohárral, mert már a kedvem is elszállt attól, hogy a sárgaföldig igyam le magamat, s mindenkiben megbotránkozást keltsek, eme bajkeverő cselekedetemmel.

  - Látod?! Ez vagy te!  - nyomomban loholva előttem állapodott meg, s jobb kezével támaszkodott a fa pultba, míg szavaiból szinte érződött, hogy kedvét leli a bosszantásomban. Mintha már réges régen erre a pillanatra várt volna, arra a percre mikor leszek kiszolgáltatott. - Nem érdemled meg, hogy Cara akár egy percig is gondoljon rád és miattad sírjon, sokkal jobb ember mellett a helye! – erre a mondatra reflexszerűen kaptam fel a fejemet. Igen én is pontosan tisztában voltam a ténnyel, miszerint Neki egy sokkal érettebb fiú oldalán a helye, de Will hanglejtésen nagyon furcsán hatott. Szinte már ordított a hangsúlyából a kisajátítás bűne.

  - Ezzel csak nem arra célzol, hogy veled kellene, hogy legyen? – bal szemöldököm a magasba szökött, míg szemeim összeszűkültek, s éreztem, ahogyan a féltékenység erejét veszi rajtam.

  - És ha igen? – rántotta meg hanyagul a vállát, s közben ördögien vigyorgott. -  Mellettem biztosan jobb sora lenne, mert engem legalább érdekelnek az érzései és veled ellentétben én mindig ott voltam neki, mikor szüksége volt egy támaszra, míg te csak gyáván elmenekültél a felelősség elől – idegesen szántottam végig fejtetőmön, majd elvéve onnan kezeim ökölbe szorultak, s akár egy bika úgy engedtem ki orromon a bent lévő, éltető levegőt. Most leginkább tényleg jól helyben hagytam volna, de felülkerekedve a bennem dolgozó ital ártalmainak okosan akartam cselekedni, de nem bírtak csitulni.

  - Még egy szó… - a pulton pihenő poharakat egy mozdulattal félre söpörtem, s reccsenő hang tudatta velünk és az egybegyűltekkel, akik végig mindek figyeltek, hogy minden törékeny apró darabokban hever a padlón. Tenyerem bizsergett, ütés vágya tombolt benne, de csak lehajtott fejjel próbáltam csillapítani a rám támadó gyűlöleten. Sosem gondoltam volna, hogy Will csalódást fog nekem okozni, de mint mindenek ennek is eljött a maga ideje. Egy gyerekkori barátság odavész azért, mert az egyik fél titkon végig azon a lányon legeltette a szemét, akit a másik a kezdetek óta szeretett. Egészen az elejétől kezdve le akarta csapni a kezemről, s ez csak annyit jelent, hogy nem is volt igazi barátom. Csak egy képmutató barom, aki meghúzódott a háttérben. Gondolom azért biztatott annyira a versenyben való indulásra, hogy eltűnjek a képből és így majd könnyűszerrel megszerezheti Cara – t.

  - És mi lesz? Agyonvesz?  - lenéző tekintete ellenére éreztem, ahogyan a relaxáció hatni kezd, s a bennem felgyülemlett verekedés iránti vágy csillapodni kezd. Immáron nyugodtan tekintettem rá föl, és láttam, hogy benne pont a dolog szöges ellentéte vert gyökeret. - Láss csak hozzá nyugodtan, bennem partnerre találsz ezen téren – bökött mutatóujjával a mellkasára, de én egy üvegcséért nyúlva elkaptam róla a tekintetemet.

  - Nem érsz annyit! – szemem ismét az arcára tévedt, ahol sokk játszott színjátékot. Ő sem én sem gondoltam volna, hogy ennyivel képes vagyok lezárni egy helyzetet. A mindig rakoncátlan, minden rosszban velejéig benne lévő Harry Styles egyszerűen elsétálva egy flaska Whisky társaságában elszalasztja a felkínálkozó alkalmat, hogy újdonsült ellenfelén bosszút álljon. De tudtam, hogy a cselekedeteimet nem tudom semmissé tenni, és a tetteimet megváltoztatni, mivel az idő visszafordíthatatlan.